A blogom elköltözött a lenardgabor.hu címre.
Három éve voltam már egyszer Amerikában, akkor csak két hétre. Ezúttal azonban öt hétre, Seattle mellett, Bellevue-ban. Nagyon sokat dolgoztunk, kevés idő maradt bármi másra, úgyhogy nem mondhatnám, hogy el tudtam merülni a kinti létben, de azért ilyen felszínesen is kialakultak bennem szubjektív benyomások, és tudom, hogy az ilyet gyorsan meg kell fogalmazni, amíg még friss, különben elhalványul.
Ami tetszett
- A Twin Peaksből is ismert csodálatos táj és fenyők, az öblök, tavak.
- Az emberek sokfélesége, akik látszólag jól együtt tudnak élni (legalábbis amit én ebből láttam).
- Amerikában enni jó! Nem mindenhol, de ha ügyes vagy, akkor minőségi és olcsó ételt kapsz. A kedvenceim az ázsiai helyek voltak: kínai (nem is hasonlít a magyarra), japán, vietnámi, thai. De volt pár jó mexikói is. Sok helyen frissen bevándorolt vagy második generációsnak tűnő emberek. A fűszerek, saláták, elkészítési módok űdítően eredetinek tűnnek, nemcsak főznek valami tájjellegűt. És olyan friss sushit ettem, hogy Magyarországon nem is igazán szeretnék egy darabig.
- A válság ellenére magasnak tűnő életszínvonal, és az alacsony árak, a hatalmas piac.
- A nyugati kedvesség, amely, még ha felszínes is, mindig jól esik.
Ami nem tetszett
- Képtelen voltam felfogni, rendszert alkotni róla, de van valami mélyen taszító abban, amit az ottani átlagos emberek világképe, élete elénk rajzol. Sekély, alattomos mocsár. A megcsúfolt American Dream: work your ass off, pay for your house & your cars, don’t think, just go shopping and smile. Earn & burn. Lehet, hogy ezért nincs a fiatalságnak jövőképe, hogy sokan drogoznak, és nem találják magukat? Tudom, máshogy is lehet élni ott is, de ez a benyomás az átlagos “nyájról”. (Megtörtént, hogy egy amerikai arról győzködött, mennyire jó az ő életük a mi kis kelet-európai létünkhöz képest. Fontosnak tűnt számára.)
- Nem becsülik meg a világot maguk körül. A környezettudatosság valami európai huncutság lehet számukra. Szemétgyártás folyik még mindig széles körben, de semmi nem számít, csak nekünk jó legyen, meg egyszerű.
- A csodaszép táj teleépítve utakkal, vezetékekkel, hatalmas parkolókkal. Mindent a kényelemért, a táj majd meg elviseli. A városok összevisszák, az emberidegen toronyházak és a földszintes bodegák váltják egymást látszólag koncepció nélkül.
Ha gond van valamilyen garanciális Apple-termékkel, akkor természetesen a hivatalos helyre viszem. Ahol van Apple Store, ott oda, Magyarországon pedig az Apple által megadott helyekre (jelenleg kettőt sorol fel a PDF).
Ha viszont már nem garanciális termékről van szó, és a kérdéses dolog egy iPod vagy iPhone, akkor dr. iPod az én emberem. Gyorsreagálású szolgáltatást nyújt, azonnali ingyenes biciklis kiszállítással (mivel közel lakunk egymáshoz).
Ha a már nem garanciális termék egy Macintosh, akkor irány iDoki (i-doki.com), aki eddig már megszerelte a Time Capsule-öm elromlott tápját, valamint kicserélte az iMacben a vinyót, és ott, a helyszínen meg is várhattam.
Kapkodva igyekszem felidézni, milyen kütyü vagy szoftver emelkedett számomra ebben az évben.
Hard-ware
Kindle — Végre újra sokat olvasok, köszönhetően ennek a kedves kis berendezésnek. Nagyon-nagyon szeretem.
iPhone 3GS — 32GB tárhely és kellemes sebesség. Elégedett vagyok vele.
Aquapac Waterproof Case — Vízálló tok gyakorlatilag akármilyen telefonhoz (különböző méretekben kapható). A strandon nem kell aggódom, hogy a ruháim közül valaki elviszi a telefont, és telefonhívásokat bonyolíthatok, internetezhetek, vagy filmezhetem a gyerekeim a Balatonban. A nagyobb tokokba belefér pluszban a kocsikulcs is. A portól is remekül védi a telefont a nyaralás alatt.
Apple Wireless Keyboard — Kicsi, elegáns, és tökéletes mása a MacBook (Pro) billentyűzetének (pl. fn gomb), így nem kell az agyamat átkapcsolni, ha ezt vagy azt használom.
Magic Mouse — Végre egy korrekt egér az Apple-től. Tetszik, ahogy lendületbe hozom scrollozásnál.
Logitech Z-5500 Digital 5.1 Speaker System — Svájcban vettem, elég kedvezően. Nagyon jól jött már ott is filmnézéshez, de itthon is élvezem. Hibátlan darab.
Soft-ware
MoneyWell — A pénzügyek újszerű, letisztult kezelése. Az iPhone-változat sajnos még nem készült el, úgyhogy rendszeresen importálgatnom kell a PocketMoneyból exportált tételeket.
OmniGraffle Professional — Mostanában kevés olyan dokumentumot készítek munkám során, amelyben ne kellene valamilyen ábra. A Visio gusztustalan felülete nagyon távol áll tőlem, lassan egy évtizede utálom, ez viszont hasonlít a DTP-korszakban megszokott vektoros rajzolóprogramokhoz (Illustrator, Freehand), úgyhogy teljesen kézre áll, ráadásul olvassa és írja a Visio-fájlokat is.
ClickToFlash — A Flash az információs szupersztráda egyik legvisszataszítóbb szörnyszülötte, de ezzel a kis eszközzel hatékonyan kordában lehet tartani. Ráadásul jobban megy vele a YouTube is.
Plex — Filmnézés kényelmesen és elegánsan.
jDownloader — Filmletöltés kényelmesen és elegánsan. Nem volt rossz már a Speed Download sem, de ez összeszedi a kertből még a kutyakakát is.
Exchange-integráció a Snow Leopardban — A profi módon megvalósított Exchange-integráció nagyon megkönnyíti az életem, ráadásul az eddig megszokott Apple-alkalmazások működnek teljes értékű kliensként. Nem kényelmetlen többé a Macintosh az enterspájzban (de csak ha az Exchange legalább 2007-es változata fut).
backblaze.com — Évi 50 dollárért korlátlan online backup. Egyrészt jó érzés, hogy újabb biztos helyen megvannak a családi fényképeim, videóim, dokumentumaim, védetten a lakástűztől és a betöréstől is, másrészt elég jól jön, amikor heteket töltök valahol külföldön, és nincs nálam a rendes Time Machine-háttértár (Time Capsule).
habari — Egyszerű, de profi blogmotor a durva hibáktól hemzsegő WordPress helyett. Jobban alszom azóta, bár még nem lőttem be minden finomságot.
tumblr — Egyszerű, könnyed, játékos. Néha veszem csak elő, de akkor jólesik.
dijnet.hu és tavszamla.hu — Elektronikus számlafogadás és -fizetés. Alig maradt szolgáltató, aki csak sárga csekket hajlandó küldeni, a számláink túlnyomó többsége elektronikusan érkezik, és integrálódik a banki rendszerbe. Pár kattintás, és elintézve, külföldről is. Szinte hihetetlen, hogy idáig eljutottunk már Magyarországon is, dacára az elmebeteg digitálisan aláírt számlás törvényeinknek.
Twin Peaks — Újra végignéztem a teljes sorozatot Svájcban, és újra rájöttem, hogy csodálatos.
Mit várok 2010-ben:
Korrekt szinkronizáció Things alatt (és akkor áttérhetnék erről a csúnyácska, faramuci OmniFocusról).
StarCraft II (több mint két és fél éve várom, kitartóan, de most már tényleg azt ígérik, hogy 2010 első felében megjelenik).
Korábbi évek örömei:
A rokonságban eladó most két lakás, amely érdekelhet benneteket is. Egyelőre nincsenek sehol meghirdetve, ezért képekkel sem tudok most szolgálni, de a lakások természetesen megtekinthetők.
Kazinczy utca
A VII. kerületben, a Kazinczy utcában a Dohány utcához közel. Földszinti, 90 m², 2 és fél szoba, amerikai jellegű konyha, tágas fürdőszoba WC-vel, plusz külön WC. Az egyik nagy szoba 24,9 m², a másik 18,3 m², a legkisebb szoba pedig 9,5 m², ennek nagy része galériázott. A konyha és az étkező együtt 18,2 m². A fürdőszoba 20,3 m². A lakás nagyon jó beosztású, jó állapotban van, szép a fürdőszoba és a konyha.
Ár: 25 millió Ft
Bocskai út
A XI. kerületben, a Bocskai úton, a Fehérvári úthoz közel. Harmadik emeleten (lift van), 40 m², másfél szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, üvegezett terasz. A lakás a csendes belső kertre néz, nem a Bocskai útra.
Ár: 13 millió Ft